A megrendült biztonságérzet és a kontroll illúziójának korát éljük, ugyanakkor az erőforrásaink mozgósításával elérhetjük és megőrizhetjük az egyensúlyunkat a folyamatosan változó világban is. Kérdéseinkre az egyetemi tanár és könyvszerző válaszolt.
És most nem a kollégák közötti párkapcsolatról van szó.
Vajon megvannak bennünk az önkiteljesedéshez szükséges készségek?
Egzisztenciális tény, hogy kapcsolatokba születünk, és abban tudunk létezni, fejlődni, önmagunkká válni. Ez a fejlődés akkor valósulhat meg, ha a kapcsolat igazságos, azaz az abban élők kölcsönösen figyelembe veszik a saját és a másik érdekeit, lehetőségeit, és felelősséget vállalnak azok megvalósulásáért.
A gyerekkorban megkapott szeretet és törődés, vagy éppen annak hiánya a testi, lelki és agyi fejlődést is befolyásolja. Emiatt óriási szerepe van annak a nagynéninek, tanárnak vagy családi barátnak, aki szeretetteljes odafigyelésével, elfogadásával hozzá tud tenni a gyermeket ért hatásokhoz.
Azt jelenti, ha nyílt szívvel élünk, hogy vállaljuk önmagunkat, megéljük és megmutatjuk az érzelmeinket, az esendőségünket és a hibáinkat is, annak ellenére, hogy esetleg mások nem értenek meg, vagy talán nem kérnek belőlünk. Mégis, csak így élhetünk igazi életet.
Egyensúlyban lehetek-e minden körülmények között? Elképzelhető, hogy ez is egy szokás? Vagy az élet olyan, mint egy tánc, jobbra-balra dőlünk, miközben megtartjuk egymást? Feldmár András író, pszichoterapeuta és Tóth László, a Feldmár Intézet vezetőjének beszélgetése ezúttal az egyensúly iránti vágyunkról szól.
A legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban szakértő szerzőinkkel a tudatosság, az egészséges gondolkodás alapjainak elsajátítását tűztük ki célul. Ez lehetővé teszi, hogy pozitív jövőképpel felelősséget tudjunk vállalni testi-lelki egészségünkért, a kapcsolatainkat és a karrierünket érintő fejlődésért. Egyszóval: egyensúlyban legyünk életünk minden területén.
A boldogsággal kapcsolatban mindenkinek a tarsolyában van egy jó tanács, mint a „majd úgyis minden jóra fordul” vagy „csak a jó dolgokra gondolj, és akkor bevonzod azokat”. A legtöbb ilyen kéretlen tanácsban az a közös, hogy görcsös követésük jó eséllyel boldogtalanabbá tesz minket, mint ahonnan elindultunk. Valójában nem nagyon nehéz elérni a vágyott boldogság állapotát, bár univerzális megoldások nem léteznek.
Csoportban létezünk, csoportban dolgozunk.
A gyerekek a legtöbb esetben ösztönösen cselekednek. Vajon a tudatosságra születni kell, vagy tanulás útján érhető el? De a legfontosabb kérdés, hogy egy tudatos gyermeknek jobb élete lesz-e, mint az inkább ösztönösen működőnek?
Meglepő, de diákelmére idősebb korban is szert tehet, nem is akárhogyan.
„Mindent lehet, csak mértékkel” – ez a mondat sok témánál elhangzik, de leggyakrabban talán az étrenddel kapcsolatban. Célja a nyugalom és a szabadság érzésének átadása, mégis elindít szorongató gondolatokat is: Tényleg mindent lehet? De mi mindent? Ez gyanús! És hol a mérték? Ki szabja meg? Nos, ahogy a tányérunk tartalmát, a gondolkodásunkat az étkezésről is érdemes egyensúlyban tartani.
Sok belátásra van szükség, mert a rendszeretet vagy rendetlenség felnőttkorban alig változtatható.
A családok életében a hagyományok nem csupán a család képződményének fontosak, egyéni egészségvédelmét – szülők és gyermekek számára egyaránt – érdemes megbecsülnünk.
Az önismeret, a belső egyensúly megteremtése gyakran felmerülő, „divatos” témák, sokan hangsúlyozzák a fontosságukat. Az olimpiai- és világbajnok kardvívó szájából különösen meggyőzően hangzik, amikor a saját útjáról beszél.
Bár már van néhány vizsgálat, de ki kellene deríteni, mi az igazság a „Mommy Brain” jelenség mögött.
Mi felnőttek vagyunk felelősek gyerekeink biztonságáért, és a biztonságukhoz tartozik, hogy megfelelő határokat kapnak tőlünk. Sokszor szenvedünk azonban amiatt, hogy nem tudjuk a kívánságaikat teljesíteni. Hogyan mehetne gördülékenyebben a nemet mondás?
Szólnak érvek a megértés, de a mindenkire érvényes szigor mellett is – közli egy dán kutatás.
